A 2011/12-es tanév krónikája



2012. május-június Színházi vetélkedő

A Komáromi Jókai Színház megalakulásának 60. évfordulója alkalmából színházi vetélkedőt hirdetett középiskolás diákok számára Thália nyomában címmel. A vetélkedő három fordulóból áll. Iskolánkból három csapat is jelentkezett a versenybe, már a harmadik fordulóra készülnek. A csapatok tagjai: Kósa Bianka, Horváth Dóra, Hájos Dóra, Hipik Anna, Sebő Veronika, Méhes Anna, Bús Anikó, Jankovics Katalin, Varga Bianka.

2012. május 10. Kémiai olimpia kerületi forduló

A kémiai olimpia C kategóriájának kerületi fordulójában Sághy Péter vett részt. Az eredményeket később hozzák nyilvánosságra.

2012. május 9. Fizikai olimpia kerületi forduló

A fizikai olimpia kerületi fordulójába nyolc tanulónk jutott be. Az első évfolyamból Černý Viktor, Rózsa Tamás és Sághy Péter, a másodikból Kovács Anna, Sáha Emese, Várady Krisztián és Vassy Norbert, a harmadikból pedig Sebő László.

2012. április 26-28. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny országos döntő

A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny országos döntőjénbe iskolánk három tanulója is továbbjutott. A rimaszombati versenyen Béhr Márton aranysávos, Simon Eszter ezüstsávos, Bazsó Barbara bronzsávos lett.

2012. április 24. "Poznaj slovenskú reč" verseny kerületi forduló

A "Poznaj slovenskú reč" verseny kerületi fordulóját Galántán rendezték meg április 24-én. Minárik Tamás nagyszerűen szerepelt , megnyerte a versenyt. Az országos forduló június 14-én lesz, Nitrán.

2012. április 23-24. Angol nyelvi olimpián országos döntő

Az angol nyelvi olimpián idén nagyszerű eredménnyel büszkélkedhetünk. Tárnok Viktória a kitűnő 2. helyen végzett az országos fordulóban.

2012. április 19-20. A Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntő

A Szép magyar beszéd Kárpát-medencei döntője április 19-én és 20-án zajlott Győrben. Iskolánkat Marczell Patrícia képviselte.

2012. április 18-20. A Szép magyar beszéd verseny országos döntő

A Szép magyar beszéd verseny országos döntőjét Kassán rendezték április 18. és 20. között. A kerületi fordulóból továbbjutott Kovács Anna a 4. helyezést érte el.

2012. április 17. Matematikai olimpia kerületi forduló

A matematikai olimpia kerületi fordulóján az első és második osztályosok versenyében Černý Viktor, Rózsa Tamás, (1.A), valamint Sáha Emese és Vassy Norbert (2.A) vettek részt. A legjobb eredményt Rózsa Tamás érte el, aki a második helyen végzett.

2012. április 13.-14. Infoprog - országos döntő

Az Infoprog informatikai versenyt 17. alkalommal rendezte meg a füleki gimnázium. Iskolánkat idén két csapat képviselte. Bartal Márton (3.A) és Tárnok Viktória (2.A) programozói kategóriában a szlovákiai középiskolák versenyében a második helyen végzett. A felhasználói kategóriában Bögi Júlia (3.B) és Csiba Márton (4.A) képviselték iskolánkat. Az iskolák közti összetett versenyben csapatunknak a harmadik helyet sikerült megszerezni.

2012. április 12. Kémiai olimpia kerületi forduló

A kémiai olimpia B kategóriájának kerületi fordulójába Marczell Patrícia (2.B) és Sághy Péter (1.A) jutottak be. Sághy Péter elsősként a másodikosok között a harmadik helyen végzett.

2012. április 11. Költészet napja

Április 11-én a költészet napját irodalmi előadással ünnepeltük. Fellinger Károly költő jött el iskolánkba, és az első évfolyamok tanulóival találkozott egy hangulatos délelőtti beszélgetés keretében. Ide kapcsolódik még egy program, április 26-án a másodikosok Horváth Veronikával és Bende Tamással találkozhattak. Ők mindketten fiatal magyar egyetemista költők. Mindkét eseményről részletesen is beszámolnak majd diákjaink a készülő iskolaújságban.

2012. április 3. Németh Ilona képzőművész előadása

A gimnáziumokban immár negyedik éve kötelező tantárgy a művészet és kultúra óra. Ezeken az órákon múzeumba, galériába is látogatunk, de előfordul, hogy neves művészek tartanak rendhagyó órát. Így történt ez áprilisban, amikor is Németh Ilona, az elismert képzőművész adott elő a modern művészetről a harmadikos diákoknak.

2012. március 25.-28. Matematikai olimpia országos döntő - Rakovice

A matematikai olimpia országos döntőjébe két tanulónk, Fazekas Anna (4.A) és Sebő László (3.A) jutott be.

2012. március 15. Az 1848-as szabadságharcra emlékeztünk

Az 1848-as szabadságharc évfordulójáról a színjátszó kör tagjai - kiegészülve néhány diákkal- ünnepi műsorral emlékeztek meg.

2012. március 14-18. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

Iskolánk három tanulója - Sáha Emese, Bartal Márton és Sebő László - részt vett a Kecskeméten rendezett Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen.

2012. március 13.-16. Írásbeli érettségi vizsgák

Iskolánkban is lezajlottak az írásbeli érettségi vizsgák.

2012. március 8. A Szép Magyar Beszéd kerületi fordulója

A Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóját idén is Somorján rendezték meg. Marczell Patrícia a 2.helyen, Kovács Anna a 3. helyen végzett, mindketten tovább jutottak az országos döntőbe.

2012. március 1. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny járási fordulója

A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny járási fordulójában iskolánkat öt tanuló képviselte. Simon Eszter, Zsapka Flóra, Bazsó Barbara és Béhr Márton jutott a kerületi fordulóba, Bús Anikó is szépen szerepelt.

2012. február 23-25. Implom József Helyesírási Verseny - Gyula

Immár hagyományosan Gyula adott otthont a helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjének. Iskolánkat Kovács Anna képviselte és a 10. helyen végzett.

2012. február 13. és 17. Angol és német nyelvi olimpia kerületi fordulója

A nyelvi olimpiák kerületi fordulóit Nagyzombatban rendezték meg. Iskolánk diákjai kitűnően szerepeltek, Tárnok Viktória 1. lett az angol nyelvi versenyen és továbbjutott az országos döntőbe. Váradi Krisztián pedig a 3. helyen végzett a német nyelvi olimpián.

2012. február 10. Diákbál

A tavalyi sikeren felbuzdulva ebben az évben is megrendezték iskolánk 3.B osztályos tanulói a diákbált. A tanulók tanári felügyelet mellett szórakoztak az iskola éttermében az Alf zenéjére.

2012. február 6. Színházi előadás

A komáromi színház harmadik előadása a Sári bíró volt.

2012. február 9.-10. Nyílt napok

Gimnáziumunk idén is megnyitotta kapuit a kilencedikesek előtt, hogy ezzel is segítsünk dönteni, melyik iskolában folytassák tanulmányaikat az alapiskola után. Mindkét napon először az igazgató úr, Kiss László üdvözölte a tanulókat és kísérőiket, majd rövid ismertetőt tartott iskolánkról és az elért eredményekről. Ezután a második és harmadik évfolyamok diákjai mutatták be iskolánk életét a diákok szemszögéből. A nyitott napokra érkező diákok kis ajándékcsomagot is kaptak emlékül.

2012. február 7. Cultura Nostra történelmi verseny

Az idei iskolaévben a Rákóczi Szövetség megbízásából iskolánkban rendeztük meg a Cultura Nostra történelmi verseny regionális fordulóját. A délutáni órákban zajló megmérettetésen a galántai, dunaszerdahelyi, nagymegyeri és a dunaszerdahelyi középiskolák diákjai vettek részt. A verseny idei témája Magyarország története az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond korában. Eredmények a verseny egyik szervezőjének, a pannonhalmi bencéseknek a honlapján olvashatók március elején.

2012. január 30.-február 3. Sítúra

Ebben a tanévben is egyhetes sítúrán vettek részt az első évfolyamok diákjai. Élményeikről Simon Eszter és Ábrahám Dominika így számolt be. Bővebben...

2012. január 27. Civitas Fortissima történelmi csapatverseny - Balassagyarmat

Balassagyarmat köztudottan a legbátrabb város fogalmaként él az emberek tudatában, hősi helytállásának jelképeként. A mára már fogalommá vált „Civitas Fortissima” emlékére szervezik meg évről évre gimnazista, középiskolás fiatalok számára a Civitas Fortissima történelmi csapatversenyt. Az idei verseny január 27-én zajlott, témái ezek voltak: Civitas Fortissima, a legbátrabb város, az 1848-1849-es szabadságharc története, kiemelve a felvidéki eseményeket. A versenyen háromfős csapatok mérték össze tudásukat. A mi csapatunk – Rózsa Tamás, Szabó Miklós és Botló Richárd az ötödik helyen végzett.

2012. január 24. Informatikai olimpia kerületi forduló

Az informatikai olimpia ketületi fordulóját az A kategóriában Nagyszombatban rendezték meg. Iskolánkat Bartal Márton 3.A képviselte.

2012. január 23. Hüllőkiállítás

a harmadik évfolyam tanulói biológiai szeminárium órán hüllőkiállításon vettek részt. A kiállítást a Csallóközi Múzeumban rendezték. A diákok közelről láthatták a hüllőket, békákat, ízeltlábúakat, a bátrabbak le is fényképezkedhettek velük, sőt meg is etethették őket.

2012. január 21. III. Szülői Bál

Idén már harmadszor rendezte meg iskolánk szülői szövetsége az iskolabált. Már másodszor adott otthont a rendezvénynek a kisudvarnoki kultúrház. A bált idén iskolánk harmadikos tanulói nyitották meg táncukkal. A koreográfiát Nagy Melinda állította össze, és ő is tanította be a lépéseket. A közel százötven vendég nagyon jól szórakozott, az értékes tomboladíjak is gazdára találtak. A zenét a Csavargók zenekar biztosította. Minden kedves támogatónknak köszönjük a segítséget!

2012. január 20. Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny szlovákiai országos fordulója

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán sikeresen lezajlott az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny szlovákiai országos fordulója, amely egyben „jubileumi” volt abban az értelemben, hogy az első ilyen megmérettetést éppen húsz éve, 1992-ben szervezték meg. Iskolánkat két tanuló, Kovács Anna és Szerda Tamás képviselte. Az elérhető pontszám 200 volt, a gimnázium kategóriában 169 pont (84%-os eredményesség) volt az átlagpontszám. 90%-nál jobb eredményt ért el a gimnazista diákok közül 19 diák. Az I. kategóriában (gimnáziumok) a versenyt Kovács Anna nyerte meg. Szerda Tamás a középmezőnyben végzett, 11. lett.

2012. január 20. Nyílt nap a Komenský Egyetem Természettudományi Karán

Nyílt napot szervezett a Komenský Egyetem Természettudományi Kara. Iskolánk diákjai közül is sokan szeretnék majd ott folytatni tanulmányaikat, ezért érdeklődve vettek részt a rendezvényen. A nyílt napon először általános tájékoztatást kaptak a felvételivel kapcsolatban, két érdekes előadást is meghallgattak a diákok, majd mindenki választhatott a különböző karok közül, és ott folytatódott a beszélgetés a konkrét követelményekről és a kar nyújtotta lehetőségekről.

2012. január 17-18. Idegen nyelvi olimpiák járási fordulója

Január 18-án és 19-én rendezték a nyelvi olimpiák járási fordulóját az egészségügyi szakközépiskolában. Diákjaink itt is kiválóan teljesítettek. Az angol nyelvi versenyen Tárnok Viktória 2.A az 1. helyen végzett, Szabó Dóra 3.A az 5. helyezést szerezte meg. A német nyelvi versenyt Váradi Krisztián 2.A tanuló nyerte, Balogh Hajnalka 4.A az 5. helyen végzett.

2012. január 17. Matematikai olimpia kerületi forduló

A matematikai olimpia ketületi fordulóját az A kategóriában Nagyszombatban rendezték meg. Iskolánkat öt tanuló képviselte: Bartal Márton 3.A, Bögi Júlia és Sebő László 3.B, Fazekas Anna és Černý Dávid 4.A osztályos tanulók. A versenyben Fazekas Anna és Sebő László a megosztott második helyen végzett.

2012. január 9-11. Kontrasztkiállítás

2012. január 9-től látható a Kontrasztkiállítás a szomszédos iskolában, melynek kapcsán Zach Anderson tartott érdekes előadást a 2. és 3. évfolyam diákjainak. Az előadást és a kiállítást a Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás szervezte. „ A kontrasztkiállítás egy multimédiás kiállítás, amely elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre segíteni.” Hét témakört dolgoz fel a tárlat, köztük a családon belüli erőszakot, az abortuszt, a szenvedélybetegségeket, a kozmopolitizmust. A kiállítást már minden diákunk megtekintette, állításuk szerint időnként sokkolta őket a látvány.

2011. december 21-22. Karácsonyi program

A karácsony előtti hét már az ünnep hangulatában zajlott. Szerdán délután Gál Tamás és Lakatos Róbert teremtett nagyon vidám hangulatot A helység kalapácsa című előadásával.



Csütörtökön már nem tanultunk. Az első órán a diákok megajándékozták egymást, majd a tornateremben folytatódott a program. Minden évben ilyenkor, a karácsony előtti utolsó tanítási napon „ avatjuk ” az elsősöket. Először az 1. A majd az 1. B osztály mutatta be műsorát, majd a harmadikosok állították őket mindenféle próbatétel elé. Szerencsére mindannyian megfeleltek, így az eskütétel után „ hivatalosan ” is iskolánk diákjai lettek az elsősök.

2011. december 8-9. Természettudományi Triatlon - Fülek

A füleki gimnáziumban idén is megrendezték a már hagyományossá vált Természettudományi Triatlont. A versenyen szlovákiai magyar tanítási nyelvű középiskolák háromfős csapatai mérhetik össze tudásukat matematika, fizika és informatika tantárgyakban. A verseny két fordulós. A levelező fordulóban a verseny internetes portálján minden tanrárgydól teszteket kell megoldani, melyekre egyaránt fél óra áll rendelkezésre. Idén iskolánkat Fazekas Anna (4.A), Bartal Márton (3.A) és Sebő László (3.B) trió képviselte. A csapat a Nekemmindegy nevet választotta, de az eredmény korántsem volt számukra mindegy, hiszen a levelező fordulóban, a vetélkedőben és az összesített versenyben egyaránt az első helyen végeztek, megelőzve ezzel a hazai füleki csapatot és a komáromi Selye János Gimnázium csapatát is.

2011. december 7. Színházi elóadás - Komárom

December 7-én láthattuk a komáromi Jókai Színházban bérletünk második előadását, Csehov: Cseresznyéskert című darabját.

2011. december 6. Könyvbemutató

Rendhagyó könyvbemutatón vettek részt iskolánk harmadikos diákjai. Bíró Szabolcs legújabb könyvét mutatták be, melyet Francis W. Scott álnéven jelentetett meg, címe: A sivatag szeme. A könyvbemutató nemcsak a könyvről szólt, hanem Szabolcs beszélt terveiről, eddigi könyveiről és persze a zenéről is. A jó hangulatú beszélgetést dedikálás követte.

2011. december 2. Szalagavató

December 2-án tűzte fel az osztályfőnök, Kiss László a 4. A diákjai mellére a zöld szalagot. A szalagavató ünnepi része a városi művelődési házban zajlott, majd a diákok és vendégeik a Hotel Thermában folytatták az ünneplést.

2011. december 1. Cornides István Matematika-Fizika Emlékverseny - Komárom

A komáromi Selye János Gimnáziumban rendezték meg a hagyományos Cornides István Matematika - Fizika Emlékversenyt. Iskolánkat Rózsa Tamás 1.A, Černý Viktor 1.A, Sáha Emese 2.A, Vassy Norbert 2.A, Bartal Márton 3.A és Sebő László 3.B osztályos tanuló képviselte. A verseny eredményét később tudhatjuk meg.

2011. november 25. VI. Kulcsár Tibor Vers- és Prózamondó Verseny és VII. Országos Esszéíró Pályázat

2011. november 25-én részt vettünk a Kulcsár Tibor Vers- És Prózamondó versenyen, melyet 6. alkalommal rendezett meg a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium. Iskolánkat 4 diák képviselte: Béhr Márton (III.A), Hipík Dominika (I.A), Nagy Nikoletta (I.B) és Simon Eszter (I.B). Próza kategóriában Béhr Márton 1. helyezést ért el.
A vers- és prózamondó versennyel volt egybekötve a VII. Országos Esszéíró Pályázat díjátadása is. Diákjaink közül hárman kapcsolódtak be a megmérettetésbe: Hipik Anna (I.A), Méhes Anna (I.A) és Tóth Tünde (I.A). Saját kategóriájában Tóth Tünde az 1. helyezést érte el, Méhes Anna pedig elnyerte a fődíjat, vagyis az összes leadott esszé közük, az övé bizonyult legjobbnak. Felkészítő tanáraik Simon Beáta és Horváth Péter.

2011. november 23. Irodalmi előadás

Petteri Laihonen finn nyelvész a Kalevaláról tartott érdekes előadást a harmadikos tanulóknak.

2011. november 16. Színházi előadás

A második bérletes előadáson Csokonai Karnyóné című darabját néztük meg a dunaszerdahelyi városi művelődési központben.

2011. november 14. Pályaválasztási tájékoztató

Mierka Ottó mérnők, a Szlovák Műszaki Egyerem Vegyészeti Karának docense tartott pályaválasztási előadást a harmadikos és a negyedikes tanulóknak.

2011. november 12. Pislákoló mécses vers- és prózamondó verseny

A Gábriel Polgári Társulás által szervezett Pislákoló mécses vers- és prózamondó versenybe 36 iskola diákjai kapcsolódtak be. Iskolánkat Zsapka Flóra 1.A osztályos tanuló képviselte.

2011. november 11. Járási sakkbajnokság

Az Iskolai Sportok Szlovákiai Szövetségének dunaszerdahelyi járási részlege által megrendezett egyéni járási sakkbajnokságon iskolánkat két tanuló képviselte. A középiskolás lányok kategóriájában Bögi Júlia (3.B) a harmadik helyen, a fiúk között Botló Richárd (1.A) az első helyen végzett. Mindkét diákunk továbbjutott a november 24-én, Šaštínban megrendezendő kerületi fordulóba.

2011. november 4. Napfoltmegfigyelés

A csillagászati szakkör tagjai Ollé Hajnalka tanárnő irányítása mellett napfoltmegfigyelést végeztek.

2011. október 27. Színházi előadás - VMK Dunaszerdahely

Ács Tamás, Franz Kafka Jelentés az akadémiának című elbeszéléséből készült színpadi adaptációját néztük meg.

2011. október 25. Színházi előadás - Komárom

Immár hagyomány, hogy bérletet vásárolunk a Jókai Színház ifjúsági előadásaira. Az első előadás Ladislav Ballek A hentessegéd című regényének színpadi átirata volt.

2011. október 21-23. Gloria Victis történelmi vetélkedő - Budapest

A Rákóczi-szövetség Budapesten megrendezte a Gloria Victis nevű történelmi vetélkedőt. A verseny témája II. Rákóczi Ferenc és kora volt. Két csapatunk is bejutott a verseny középdöntőjébe, ahova a szervezők a Kárpát- medence magyar középiskolásainak legjobb 60 csapatát hívják meg. A harmadikosoknak sikerült a 15., a másodikosoknak pedig a 30. helyet elérniük.
Bővebben...

2011. október 21. Az Aranycsapat Alapítvány sakktornája - Komárom

Az Aranycsapat Alapítvány sakktornát és asztalitenisz-versenyt renedezett a Kárpát-medence magyar diákjai számára a komáromi Selye János Gimnáziumban. Iskolánkat Bögi Júlia (3.B) és Botló Richárd (1.A) képviselték.

2011. október 11. Szülői értekezlet

Megtartottuk az idei tanév első szülői értekezletét. Az osztályok szülői értekezletei előtt iskolai szülői értekezletet is tartottunk.

2011. október 7. Színházi előadás - Budapest

Az első bérletes előadás a budapesti Pesti Színházban október 7-én volt. Egy nagyon aktuális és elgondolkodtató témájú remek darabot láttunk, a címe Punk Rock. Egy anglia középiskolában játszódik, és napjaink problémáit vetíti elénk megrázó végkifejlettel. A többi előadás is izgalmasnak ígérkezik, köztük a mindig teltházzal játszott Mikve, amelyre november 11-én megyünk.

2011. október 6. Emlékezés az aradi vértanúkra

Az aradi vértanúkra és az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk. Az 1848-49-es emlékműnél Kiss László, iskolánk igazgatója helyezte el a kegyelet koszorúját.

2011. október 4. Nagyszombat Megyei Napok

A Nagyszombat Megyei Napok keretén belül a mi iskolánk is bekapcsolódott a sportgimnázium által szervezett sport- és egészségnap sportversenyeibe. Nemcsak a mi iskolánk, hanem a város más középiskolái is versenyeztek az egyes sportágakban. Iskolánk diákjai a fociversenybe kapcsolódtak be. A további résztvevők: SG, SOŠ RV, Vámbéri Ármin Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola.
A lányok az előkelő 3. helyen végeztek. Felkészítő tanáruk Egri Gabriella.

2011. október 4. III. Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedő - Érsekújvár

Október 2-án rendezték az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban a III. Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedőt. Iskolánkat két tanuló: Kovács Anna 2.A és Terebessy Balázs 2. B osztályos tanuló képviselte. Diákjaink sikeresen szerepeltek, Kovács Anna a 2. kategóriában a 3. helyen végzett. A versenyt a névadó születésének 441. évfordulóján rendezték. Ezen a napon a diákok nemcsak versenyeztek, hanem meghallgatták a Kicsi Hang koncertjét is, és felkészítő tanárukkal, Horváth Péterrel együtt emlékszalagot helyeztek el a Pázmány Péter-emlékoszlopon.

2011. október 2. Stupavai túra

Megkezdték munkájukat a szakkörök. Az egyik legnépszerűbb idén is a Komlós Tünde vezette turisztikai szakkör. Az első idei túra Stupavára vezetett.
Bővebben...

2011. szeptember 28. Tanulmányi kirndulás Malonyára

A második évfolyam tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Malonyán (Mlyňany).
Bővebben...

2011. szeptember 22. Fogadd el, fogadj el!

A Kézenfogva Alapítvány, a Carissimi nonprofit alap és a Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás Fogadd el, fogadj el! közvélemény-formáló rendezvénysorozata dunaszerdahelyi stafétaállomásának kulturális műsorba iskolánk is bekapcsolódott. A délutáni műsor egyik pontja volt az értelmi sérült fiatalok közös fellépése a magángimnázium tanulóival: Majával, az Arizona énekesnőjével, Sáha Emesével és Varga Evelinnel. A Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulással az együttműködésünk nem most kezdődött. Diákjaink már az előző évben is bekapcsolódtak a társulás által szervezett gyűjtésbe.
Bővebben...

2011. szeptember 5. Ünnepélyes tanévnyitó

Szeptember 5-én megkezdődött az új tanév.Idén hét osztályban 192 diák tanul iskolánkban. Nemcsak a tanulók száma növekedett, hanem a tanári kar is kibővült. Nálunk tanít Horváth Péter magyart és történelmet, Ugroczky Nóra németet, Ozsvald Edit szlovák nyelvet és irodalmat. A tanári kar állandó tagja lett Komlós Tünde, aki az 1. B osztály osztályfőnöke, ő kémiát és matematikát tanít, valamint Forró Veronika, aki angol nyelvet oktat. A megnövekedett diáklétszám új tantermeket igényel, így iskolánk két új tanteremmel valamint egy természettudományi szaktanteremmel és nagyobb könyvtárhelyiséggel bővült. Újdonság az is, hogy a titkárnői feladatokat Érsek Éva látja el, aki minden nap a diákok és a szülők rendelkezésére áll.


Iskolai szünetek

Őszi szünet
  Október 28 - november 1.
Karácsonyi szünet
  December 23. - január 6.
Félévi szünet
  Február 3.
Tavaszi szünet
  Február 20-24.
Húsvéti szünet
  Április 5 - 10.
Nyári szünet
  Július 1. - szeptember 2.

Az év eseményei

Szeptember 5.
  Tanévnyitó
Szeptember 15.
  Munkaszüneti nap
Október 11.
  Szülői értekezlet
Október 29-november 2.
  Őszi szünet
November 15.
  Negyedévi konferencia
November 17.
  Munkaszüneti nap
December 22.
  Karácsonyi műsor
December 23. - január 6.
  Karácsonyi szünet
Január 24.
  Félévi konferencia
Január 31.
  Félévi bizonyítványosztás
Február 3.
  Félévi szünet
Február 20 - 24.
  Tavaszi szünet
Március 13 - 16.
  Írásbeli érettségi vizsgák
Április 5 - 10.
  Húsvéti szünet
Május 21-23
  Szóbeli
Július 1. - szeptember 2.
  Nyári szünet